2.rész
*július 1*
Mióta beszélgettem Kyleal azóta mindennap viszek neki ennivalót és nagyon jóban lettünk, nagyon aranyos,érzékeny és helyes srác. Szokásos napi sétámnak indultam neki már az erdő felénél voltam amikor hangokat hallottam körülöttem, hátranéztem de nem volt ott senki, olyan érzésem van mintha valaki követne.. A lépteim elkezdtek felgyorsulni de eközben megbotlottam egy kőben és a földre estem, hirtelen ott termett előttem két kb 30 éves férfi..
-Ohh...szia kislány, egyedül járkálsz ebben az elhagyatott erdőben? ez nem túl jó ötlet.
Az egyik megfogta a hajam és rángatva felhúzott ekkor tudatosult bennem hogy mi történt elkezdtem sikongatni (nem mintha valaki lenne az erdőben) ekkor Kyle megjelent.
- Hé! hagyjátok békén!!!
Az egyik férfi egy pisztolyt vett elő ás rálőtt Kyle lábára aki a földre rogyott.
-Hülye vagy ember? lelőtted? Gyere már fussunk!!!
A 2 férfi elfutott én meg ott maradtam Kyleal aki tehetetlenül a földön feküdt.
-Úristen Kyle! köszönöm! Jól vagy?
-Megérte így legalább téged nem bántottak.
Gyorsan hívtam a mentőket akik hamar kiértek majd bementem Kyleal a kórházba, meg kellett műteni mert a golyó benne maradt a lábában.
-Emily, szeretnék önnel beszélni  ~mondta az orvos
Az orvos elindult én meg utána mentem egy szobába.
-Emily... Kylenak nagy szüksége lenne most a segítségére, tudom hogy elvesztette a szüleit és hogy most az utcán lakik de ott a seb elfertőződhet a kórházban meg nem maradhat. Esetleg nem tudna maguknál lenni addig amíg nem lesz jobban?
'Mi nálunk? ez most komoly? anyám megölne ha megtudná hogy egy hajléktalant akarok beköltöztetni a házunkba, nem tudom mit csináljak....valahogy be kell szöktetnek Kylet a szobámba  úgy hogy anyám ne lássa.'
-Persze, maradhat nálunk!
Az orvos rám mosolygott és már tovább is ment. Lementem az automatához venni egy kávét magamnak és Kylenak.
-Szia Kyle. Hogy vagy? 
-Emily, szia..jobban most már nem fáj annyira a lábam
-Hoztam neked kávét.
-Ohh köszönöm!
-Beszéltem az orvossal azt mondta hogy itt nem maradhatsz meg az utcán sem...szóval találtunk egy megoldást...
-És mi az?
-Addig a pár napig nálunk leszel, de be kell csempésznünk a házba anyám nem tudhatja meg hogy te ott vagy mert megöl
- Hidd el nem akarom hogy megöljön, majd besurranok abból úgyis jó vagyok
Rám kacsint én meg elnevetem magam.

*pár órával később*
- Auuuu basszus
-Mi az? ~kérdeztem
- Nekimentem az üvegajtónak
Nem akartam nevetni de muszáj volt, rég láttam nála szerencsétlenebb embert.
-Nem vicces, na jó talán egy picit még is az.
Szép lassan kinyitottam a bejárati ajtót és bementünk halkan a házba hallottam hogy a lépcsőröl jön le valaki.
-Kyle!
-Mi az?
-Bújj el!
Kyle bebújt az ajtó mögé.
-Kyle
- Mi az?
- Az üveg ajtó az nem takar, látszol búj máshová!!
-Emily! te vagy az? ~jött a lépcső felől anyukám hangja
-Igen anya
-Akkor menjél aludni most! késő van!
'utálom amikor anyukám parancsolgat Emily csináld ezt, Emily csináld azt'
Végül lebukás nélkül sikerült felérni a szobámba. Kyle ledőlt az ágyamba.
- Ahhh de jó puha, ne tudd meg mióta nem aludtam ágyban.
- Nembaj ha én is melletted alszom az ágyban? úgy biztonságban érezném magam a mai nap után.
-Nyugodtan
Lefeküdtem az ágy másik felébe.
-Lehet hogy eddig az utcán laktam de nem vagyok fertőző beteg, nem akarsz esetleg közelebb jönni?
'szerintem látszott az arcomon a meglepettség, lehet hogy ő is érez valamit irántam?!'
Közelebb mentem hozzá és fejemet a mellkasára hajtottam, megsimogatta az arcomat és rám mosolygott.
-Köszönöm hogy vagy nekem ~mondta és megpuszilta a homlokom
' sosem éreztem  még ilyet korábban, az érintése felkavart bennem mindent, megszűnt a külvilág csak én és ő voltunk.'
A feje közeledni kezdett az enyémhez és közben a szememet és a számat felváltva nézte a tekintete csak úgy égetett és ekkor fölém hajolt megvárta hogy mit reagálok és megcsókolt.

A KÖVETKEZŐ RÉSZ CSAK 4-5 NAP MÚLVA JÖN KI MERT NEM LESZEK ITTHON ÉS CSAK AKKOR TUDOM MEGÍRNI ÉS KÖZZÉTENNI...MEGÉRTÉSED KÖSZÖNÖM:) REMÉLEM TETSZIK A STORY, MERT ÉN SOK SZERETETTEL ÍROM!:)))
elérhetőségem: https://www.facebook.com/harmati.kittii